Judit előszava

Miközben készítettük a könyvet, többször felmerült bennem: sok ez a tíz év vagy kevés? Mint annyi minden, attól függ, honnan nézzük.

Ha a kezdetekre gondolok, lassabban hömpölyög az idő. Nyaralunk Horvátországban a férjemmel, és panaszkodom neki, hogy az kizárt, hogy én a Tényeket, a TV2 híradóját tovább csináljam, mert nem akarok életem végéig hírolvasó lenni, elég volt öt év. Már nem érzem izgalmasnak, minden kialakult, beállt a szokásos menetrend. Azt feleli, csukjam be a szemem, és gondoljak arra, mivel szeretnék igazából foglalkozni, mi szórakoztat, mi izgat, mi köt le. Főzni szeretnék, ahhoz értek. „Akkor miért nem csinálsz főzőműsort?” – kérdezi. Hát tényleg, miért nem?!

Néhány hét múlva bemegyek a vezérigazgatóhoz, és elmondom a tervem.

Hagymaszagú kézzel nem lehet híreket olvasni – közli, és választás elé állít. Nehezen, félve, de végül döntök: 2002 őszén kiszállok a Tényekből. Rengetegen hívnak fel, hogy nem vagyok normális, miért hagyom ott a biztosat, egy ilyen pozíciótól csak egy hülye köszön el önként. Értem az aggódásukat, ám nem szeretnék kapásból meghátrálni.

Kockázat nélkül semmi sincs.

Tehát belevágok. De hogyan? Kell a műsornak egy producer. Hogy én? Hát azt se tudom, mi az! Rendben, én lettem. Kell egy helyszín. Hogy a saját lakásom konyhája legyen? Egy egész stábnak? Jó, az lesz. Az eredmény? Az alig 6 négyzetméteres konyhánkban szorongunk mindannyian, az ablakokon fekete molinók – konkrétan nem látom az első években sem a tavaszt, sem az őszt –, az operatőreink egy létráról dolgoznak, a fazekak a plafonról lógnak, a rendező és csapata a félretolt bútorok mögött elbarikádozva ül a nappaliban, és az is élénk emlék, hogy minden áldott este a forgatás után fel kell mosnom a padlót, miután elment a stáb. Mint egy horrorkabaré. Ám az első nézettségi adatok kárpótolnak mindenért.

Azóta sok minden változott. Amikor megszületett a lányom, a műsor kiköltözött a konyhámból, kerestünk egy stúdiót, építettünk díszletet, és csak két dolgon nem változtattunk: a stáb a mai napig ugyanaz, és az új forgatási helyszíneken továbbra is igazi, ehető ételeket készítünk. Mindkettő ritka jelenség a főzőműsoroknál, mert általában gyakran cserélődnek a dolgozók, és nincs se idő, se energia rendes fogásokat főzni.

Ami a köszönetet illeti, bőven van tartozásom. Egyrészt hálásan köszönöm a csapatomnak. Mit? Mindent. Nélkülük nem lett volna semmi a vágyamból: se a tíz év, se 640 adás, se a sok röhögés, se az őrült hajtás és az éjszakákba nyúló forgatások, se a közös kajálások. Másrészt köszönöm a nézőknek, hogy velem tartottak az évek során. Nélkülük ugyancsak nem létezhetne a műsor, és nem sikerülhetett volna az egykori tervem: a szenvedélyemnek élni, és sütni-főzni, a gasztronómiával foglalkozni.